Nyílt nap a bonchidai Bánffy-kastélyban

2024. április 28. 18:00
Event Image

A Transilvania Trust Alapítvány 2024. április 28-án, vasárnap 11 és 17 óra között ismét Nyílt napot szervez a bonchidai Bánffy-kastélyban.

A program magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítással, hagyományos íjászattal és lovaglással, falmászással, valamint a kastély barokk szobrairól szóló kiállítással és előadással várja az érdeklődő közönséget.

A két kiállítást kiemelnénk a programok közül témájuk és a kastély életében betöltött meghatározó szerepük okán.

A Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállítás a két polihisztor életútjának összefonódásait mutatja be, akik az első világháborút követően Erdélyben folytatták kulturális és politikai tevékenységüket. A kiállítás elsősorban művészbarátságuk legfontosabb mozzanatairól ad képet; korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok, valamint a Bánffy Miklós által tervezett és Makkai András üvegművész által kivitelezett vitráliumok (Csaba királyfi csillagösvényen, valamint Attila, Isten ostora) is láthatók lesznek. A kiállítás újdonsága Bánffy Miklós rajza a két Kós Károlytól kapott őzgidáról, amelyeket a kastély parkjában nevelt.

A Bánffy-kastély díszudvarát és főépületének középtengelyét egykor ékesítő, mitologikus alakokat ábrázoló barokk szoborgaléria meglehetősen megsínylette a kommunista időszakot: egyes szobrok nyomtalanul eltűntek, mások Kolozsvárra kerültek, néhány ezek közül pedig a kastély udvarán kallódott az ezredfordulón. A 2018-ban megnyitott Lost&Found Lapidárium ez utóbbiakat gyűjtötte össze és mutatta be a kastély látogatóinak. 2024-ben az átrendezett kőtár szobrai új helyen, az épületegyüttes kápolnájában várják az érdeklődőket; ugyanakkor az EU által finanszírozott SOS Heritage projekt keretében sor került a hozzáférhető szobrok digitalizációjára. Az elkészült anyagot A Bánffy-kastély elveszett szobrai digitális állandó kiállítás keretében mutatjuk be a közönségnek.

Programterv

11.00 – 17.00 Kiállítások:

  • Bánffy Miklós Erőtereifőépület nyugati szárnya (egyidőben max. 10 látogató)
  • Experience Roomkonyhaépület tornya (egyidőben max. 5 látogató)
  • Bánffy Miklós és Kós Károly világafőépület fogadótér
  • A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai digitális kiállításkápolna

11.00 – 14.00 Gyerekprogramok: mézeskalácsdíszítés, társasjátékozás (sakk, jenga, tollaslabda stb.), kézműves foglalkozások (korona- és pecsét készítés linómetszet technikával) – udvar

11.00 – 14.00 Lovas bemutató és lovaglás, valamint hagyományos fegyverek kipróbálása (íjazás, csatakereszt, puha kardok) – Virtus Transsylvanica Társulat

11.00 – 17.00 Falmászás Adrenalin Park

12.00 Bánffy Miklós és Kós Károly világa vándorkiállítás megnyitója – kurátor: Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, társkurátor: Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője

13.00 Vezetett séta román nyelvenindulás a kapuépülettől

14.00 Vezetett séta magyar nyelvenindulás a kapuépülettől

15.00 A bonchidai Bánffy-kastély elveszett szobrai c. digitális kiállítás megnyitása

A projekt bemutatása: Eke Zsuzsanna művészettörténész

Előadás: A bonchidai Bánffy-kastély szobrainak múltja és jelene, dr. Weisz Attila művészettörténész – Miklós-épület

Mindenkit szeretettel várunk!

Az esemény támogatói: Hungarikum Bizottság, Agrárminisztérium; Európai Unió, Kreatív Európa program.