A jelenlegi kapuépület annak az átfogó újjáépítésnek a része, melyet Bánffy (IV.) Dénes 1745-ben kezdeményezett. Bánffy Dénes 1735-ben, 12 éves korában örökölte a birtokot. Ifjúkorát a bécsi udvarban tölti, itt finomítja építészeti ízlését, majd Mária Terézia főlovászmestereként tér vissza. Az íves záródású faragott kőkeretes kapu fölötti, barokkosan ívelt mezőt a kilencágú koronás, kardos griffek által tartott Bánffy-címer díszítette. A címert 1944 után eltávolították. Az ezt követő folyamatos pusztulás után, az 1960-as években a külső falakat és a boltozatokat újjáépítették, de ez a helyreállítás sem bizonyult tartósnak. A kapuépület mai állapotát a Transylvania Trust által 2002-ben végzett helyreállítás során nyerte el, amikor a falakat megerősítették, a boltozatokat visszaépítették, az épületet befedték és külső homlokzatát folyamatosan karbantartják. Az egykor boltozatos kapualjon áthaladva megpillantjuk az elegáns díszudvart és ennek épületeit.

A kapuépület a patkó középtengelyében, ettől délre, kovácsműhely, nyergelőhelyiség, valamint a 32 lovat befogadó nagy istálló, északra szimmetrikus kiképzéssel kocsiszínek és a lovarda helyezkedett el. Az épület attikáját 37, Johannes Nachtigall (1717–1761) által faragott, mozgalmas, patetikus gesztusokkal jellemezhető szobor díszítette, melyeket Ovidius Átváltozások című művének barokk illusztrációi és a bécsi barokk reprezentatív építkezései ihlettek. Az erdélyi barokk művészet egyik legfontosabb szoboregyüttese (link az állandó kiállításokhoz, Lost&Found) mitikus figurákat ábrázolt (Thészeusz, Ariadné, Héraklész, Adónisz és mások). Ezekből ma már csak egy szobrot, az istálló bejárata fölötti, kocsiját hajtó Hélioszt láthatjuk eredeti helyén. Egy részét a szobroknak, beleértve a kapuépület külső attikájáról származó titánokat, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum őrzi, néhány a Babeș–Bolyai Tudományegyetemhez került és pár darab a kastély lapidáriumában tekinthető meg. Az istálló minden bizonnyal a díszudvar legreprezentatívabb épülete. Az istálló belső terét két sor pillér osztotta három hosszanti térre. A pillérekre és a falakra csehsüveg boltszakaszok támaszkodtak. Híresek voltak az itt tenyésztett lovak is, köztük a lipicaiak. A számukra kialakított szakaszok, a még ma is látható, kőből vagy vörös márványból faragott, kagyló formájú rokokó etetők tanúsítják a megrendelő igényességét. Ezt kezdi ki az államosítás és a nem megfelelő használat, hiszen 1949-től a Mezőgazdasági Termelőszövetkezet munkásklubjának, az 1970-es évektől pedig gombatenyészet helyszíne. Az istállókapu Nachtigall által megmunkált domborműves kőkerete a kastély egyik legszebb barokk alkotásának minősült. 2000-ben vandál kezek áldozatává vált: lovat mintázó központi domborművét ellopták. A bejárat tengelyében, az istálló belsejében állt egy nyolcszögű díszkút, melynek központi alakja, egy faragott ló, orrából fújta a vizet. A kutat 1944 után elbontották, a faragott ló maradványai a főépület pincéjéből kerültek elő. Ma a kapualjban, a kőtár előtt látható. Az 1960-as évek utáni beavatkozás nem bizonyult megfelelőnek, és 2004-ben az épület egyes részeinek összeomlásához vezetett. Az azóta elkezdett helyreállítás során megtörténik a pillérek és boltozatok javítása, vagy szükség esetén újjáépítése, részlegesen újjáépült a déli hátsó fal, és 2006-ban visszaállítottuk az eredeti formának megfelelő tetőt. A munkálatok fényt derítettek arra a tényre, hogy az eredeti barokk formát később, feltehetőleg az 1820 utáni átfogó átalakítás során, részben megváltoztatták. Az épület helyreállítása, a boltozatok visszaépítése azóta is folyamatos, egyedülálló lehetőséget kínálva a helyreállító szaktábor résztvevői számára a sajátos csehsüveg boltozatok építési technikája elsajátítására. Az épületben ács- és asztalosműhely, valamint kulturális és privát rendezvények szervezésére alkalmas tér került kialakításra, mely a további munkálatok során bővül majd, hiszen a közeljövőben a műhely az egykori hintószínbe költözik. A multifunkcionális térként használt istálló filmvetítések, színházi előadások, klasszikus zenei koncertek, kortárs művészeti és új média kiállítások, esküvők kedvelt helyszíne.

Az istállóval szemben, a díszudvar északi oldalán az ezzel szimmetrikus homlokzati kiképzésű lovarda állt. Funkciójának megfelelően belső tere egyetlen nagy csarnokot foglalt magába. Ez az épület az 1950-es években összeomlott, ma már csak a kápolnához és az északkeleti bástyához kapcsolódó faltöredékek árulkodnak meglétéről. Hiánya megbontja az egykori patkóudvar építészeti egységét. 1820-ig a patkóudvart nyugat felől a reneszánsz védőöv részét képező kaputorony határolta. A Miklós-épület és a kápolnát magába záró keleti szárny közötti tengelyben álló hétszintes, négy fiatornyos építmény helyét a 2004-ben végzett ásatások is igazolták, melyek során a torony alsó szintjét képező, kis téglaboltozatos helyiségeket tártak fel.

Az egykori, védművel körülvett reneszánsz belső udvart észak felől az U alakú főépület, délnyugat felől a konyhaépület, északnyugat felől a Miklós-szárny határolja. A főépület két északi bástyához kapcsolódó északi szárnya a család fő rezidenciája volt, keleti szárnyának földszintjén kápolnát alakítottak ki. Nyugati szárnyát romantikus átépítése folytán neogótikus jegyek határozzák meg. 1820-ban történt lebontásáig a belső udvarra a keleti fal tengelyében álló hétszintes, fiatornyos kaputornyon keresztül lehetett bejutni. Az épületegyüttes többszörös átalakítás során nyerte el mai formáját. A Rákóczi-féle szabadságharc alatt az épület súlyos károkat szenvedett. A Bánffy (IV.) György 1735-ben bekövetkezett halála után, 1736-ban készült leltár értékes adatokat szolgáltat a kastély akkori állapotáról. Akkor még állt a belső udvar közepén, a volt kaputorony tengelyébe épített, a mai nyugati szárny helyén álló egykori felépítményhez L alakban kapcsolódó régi udvarház. Kétmenetes földszintjét négy boltozatos helyiség alkotta, emeletén a mennyezetes nagy „palota” és egy szoba, a mai nyugati szárny helyén pedig egy másik „palota”, azaz reprezentatív helyiség állt. Boltozatos pincéit raktározásra használták. A mai északi szárny helyén akkor hat helyiségből álló fedetlen, befejezetlen épület állt, melynek építése a szabadságharc miatt szakadt meg. Ehhez a keleti fal mentén egy régi palotákat magába foglaló szárny csatlakozott, ennek megemelt külső falán lőréseket nyitottak. Egy ezek közül, az ÉK-i bástya szomszédságában ma is látható. Apja halálát követően, 1735-ben a kastélyt Bánffy (IV.) Dénes örökli, aki átfogó átépítési munkálatai során a két északi bástyát összekötő szárny felépítését is befejezi. (Akkor a falakon kívül, az északi főhomlokzat előtt még szabad terület volt, a falu csak a XX. század negyvenes éveiben terjeszkedett az egykori Bánffy-birtok kiosztott földjein.) A főbejárat feletti erkély konzolkövén az 1751-es évszámot olvashatjuk. (IV.) Dénes fia (V.) György folytatta a munkálatokat, erről az udvari főbejárat volutás ablakának felirata is tanúskodik. Az ő nevéhez fűződik az udvari oszlopos főbejárat építése, egyes szobák boltozatainak befejezése és a homlokzatok szobrokkal való díszítése. 1944-ig a főépület volt a Bánffyak lakosztálya. Több mint 25 szoba volt a főépületben, ugyanakkor az északi szárny alatt tágas boltozott pincéket találunk. A család leginkább az udvari főbejáratot használta, amely egy boltozott előtérbe nyílt, ahonnan a széles kőlépcső vezetett az épület tengelyében elhelyezett, két erkélyre nyíló, emeleti tágas ebédlőbe (16,5×9,5 m). A lépcsőfokokon díszesen faragott sakkfigurák sorakoztak. Bíró József 1935-ben részletesen leírja a kastély belső tereit, a tágas, napos ebédlőt, amely méreténél fogva a középkori lovagtermekre emlékeztetett, méltatja a kastély Bécsben készült bútorait, a díszes Mária Terézia-, a Kék és a Sárga szalont, a biliárdszobát és ennek gazdag portrégyűjteményét, valamint a toronyszobában helyet kapó könyvtárat. A folyosók és a fontosabb szobák igényes stukkódíszekkel és falfestéssel rendelkeztek, ezek nyomai ma is több helyen láthatók. Korabeli fényképek tanúskodnak a szobák és szalonok gazdag berendezéséről. A legkorábbi dokumentálható bútorok a XVIII. századból származnak, voltak közöttük XV. Lajos és XVI. Lajos stílusú darabok is. A szobákat gyertyás, nagy barokk és empire csillárok világították meg, érdekes, hogy az épületben még a XX. században sem vezették be a villanyáramot. Híres volt a könyvtár és a levéltár is, amelyek sajnos 1944-ben elpusztultak. A keleti szárny mai építészeti jellegét Bánffy József 1820 utáni átépítése során nyerte el. Földszintjén katolikus kápolnát rendeztek be, melyet Bonchida katolikus temploma felépítéséig használtak. A XIX. század második felében egy födém beiktatásával megemelték a kápolna padlószintjét, és két lakosztályt hoztak benne létre. A XX. század első felében itt lakott a Bánffyak angol főkomornyikja. 2007-ben a helyreállítás során a Transylvania Trust Alapítvány eltávolíttatta a kápolnát tagoló födémet, visszaállítva ezzel eredeti belmagasságát. Jelenleg kulturális és közösségi eseményekre, esküvőkre, keresztelőkre használják. A nyugati szárny felújítására 1850 után került sor. Bánffy József Kagerbauer Antalt bízza meg a sarokbástyát is érintő neogótikus átépítés tervezésével. Az átalakítás jól nyomon követhető a máig fennmaradt romos homlokzaton, kivételt képez az egykori hatalmas szamárhátíves, mérműves loggia ablak, melyet 1936-ban egyszerűsítettek, Kós Károly tervei alapján. A kastélykertre néző nyugati szárny neogótikus kialakítása óta ez lett a kastély legreprezentatívabb része. Itt kaptak helyet a családi lakosztályok, az igen díszes Mária Terézia-szalon, Bánffy Miklós dolgozószobája és a bástyában elhelyezett új könyvtár. A neogótikus loggia előtti kőburkolatú szabadtéri terasz alapját nemrég tárták föl. 2017–2018-ban pedig a loggiában végzett régészeti és művészettörténeti kutatások a pince szellőzőberendezésének nyomaira bukkantak, illetve az idevezető lépcsőfokokat és az eredeti padlóburkolat néhány megmaradt csempetöredékét is megtalálták. 1944 októberében a visszavonuló német csapatok bosszúból felgyújtották a főépületet, tönkretéve a berendezést, a könyvtárat és a levéltárat. Ezt követően a helyiek kifosztották a gazdátlanul maradt romos épületet. 1947 után az együttes „társadalmi tulajdonná” vált, a még használható helyiségekben üzletet, raktárt, kényszerlakásokat működtettek. A mezőgazdasági termelőszövetkezet a kastély falai közt gépek tárolásától és állatok tartásától sem riadt vissza, a főépület keleti szárnyában, az egykori kápolnában sörpalackozó működött. A XX. század hatvanas éveinek elején az állami műemlékvédelem megkezdte a romok helyreállítását, az épületet betonkoszorúval és -födémmel erősítették meg, és befedték. A munkálatok gyenge minősége károsította az eredeti falkoronát. Mára már ez a födém is tönkrement, saját súlya alatt is roskad, ezért restaurálni kell. A kommunista rendszer bukását követően újra felerősödött a kastélyt emésztő vandalizmus, a helyiek szabad építőanyag-raktárként tekintettek a műemlékre, emiatt a kilencvenes évek végére a főépület ismét hangsúlyosan romossá vált. 1999 és 2001 között a Kulturális Minisztérium nekilátott az épület helyreállításának, de a keleti és északi szárny befedése után a munkálatok megszakadtak. A Transylvania Trust Alapítvány a lehetőségekhez mérten folytatja a munkálatokat: soron következett a nyugati szárny és az északnyugati bástya befedése 2014-ben. 2016-ban egy, az Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott projekt keretében a főépület fogadótere egy nemzetközi megmérettetésen kiválasztott ideiglenes építészeti installációnak köszönhetően újult meg. A magyar kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül támogatja azt a 2018 decemberében indult felújítási projektet, amelynek eredményeként megtörténik a főépület teljes szerkezeti felújítása. A nyugati, neogótikus szárnya is megújul, a pincében kőtár, a földszinten egy Bánffy Miklós életművének szentelt emléktér, az emeleten pedig korhű stílusban berendezett lakosztályok várják majd a Bánffy család tagjait és a kastély látogatóit. Teljes helyreállítását követően tehát a főépület egy kulturális és oktatási központ céljait fogja szolgálni.

Az 1736-os leltár tanúságai szerint a nyugati falon kívül, az ott elterülő halastó mellett méretes konyhaépület állt. A ma is álló szárny az eredetivel szinte azonos helyzetben található. Udvari fala megegyezik az egykori várfallal, melyen utólag ajtókat és ablakokat nyitottak. Mai kinézetét az 1820 utáni építkezés során nyerte el, amikor előbb klasszicista homlokzatdíszítést kap, majd az ötvenes években kert felé néző külső falát, a hozzá kapcsolódó délnyugati bástyával együtt neogótikus stílusban alakítják át. Jól tükrözi ezt a néhány fennmaradt csúcsíves ablak. A külső homlokzat megbomlott vakolata mögött látható falazat sokfélesége érzékelteti, hogy az épületnek több építési periódusa volt, és hogy magában foglalja a korábbi, XVII. századi épületrészeket is. Meglepőnek találhatjuk, hogy az egykori konyhát a várfalakon kívül helyezték el, ez feltehetőleg a tűztől való félelem miatt történhetett. Ismeretes, hogy még a huszadik század negyvenes éveiben is itt főztek, és innen szállították az ételt a díszudvaron keresztül a főépületi lakosztályokba. A XIX. század ötvenes éveiben az épület külső homlokzatához egy szintén romantikus (neogótikus) stílusban épült óratornyot toldottak, amelynek felső szintje kiváló kilátást biztosított az egykori kert irányába. A torony aggasztónak tűnő dőlése már az építést követő időszakban bekövetkezett, ezt XX. század eleji fényképfelvételek igazolják. Az épület hármas tagolású. Középső tengelyében egy boltozott átjáró vezet a toronyhoz. A tulajdonképpeni konyha ettől északi irányban, a főépület fele volt. A helyreállítás során a déli helyiségben, ennek belső közfalán egy korábbi tűzhely részét képező kőkeretre bukkantak. A konyhaépület bástyája a XVII. században, a kastély korai védőövének részeként épült. Alsó szintjén falai több mint két méter vastagok. Függőlegesen XVIII. századi boltozatok tagolják, melyek a korábban készült deszkafödémeket váltották fel. A 2004-ben elvégzett régészeti kutatás is bizonyította, hogy a két déli bástyát várfal kötötte össze, amely a jelenlegi kávézó bejáratának megfelelő helyről indult. A XX. század első felében a Bánffy család almatárolásra használta a bástyát, melynek felső szintjére csak egy külső falépcsőn lehetett feljutni. Miután a Bánffy család elmenekül a kastélyból és azt államosítják, a traktorállomás dolgozói számára létesített étkezde működik az épületben, és a víznyomásemelő berendezés is itt kerül elhelyezésre. Később, az 1970-es évek végén termelőszövetkezeti munkapontként nyúltenyészet létesül a falak között. Az 1990-es évek végén teljesen romos, csupán omladozó falakkal rendelkező konyhaépület helyreállítása 2001-ben kezdődött el. Tetőszerkezete korábban megsemmisült, a bástya felső falkoronája és a hozzá csatlakozó földszintes szárny boltozatai, illetve falainak felső része beomlott. Ez volt az első épület, amelyen elkezdődhetett a Transylvania Trust Alapítvány által szervezett Épített Örökség Helyreállító Szakképző Program műhelygyakorlata. 2001 júniusa és szeptembere között helyreállították a bástya falait, megépült a kúpos fedélszerkezet, melyet a bástyára emeltek. A bástya melletti termet is felújították, és a bástya földszinti helyiségében 2001 novemberében megnyílt a kulturális kávézó (Art Café). 2002 és 2003-ban a helyreállítás folytatódott. A földszintes épület tetőterében 20 diák számára alakítottak ki szálláshelyet. A földszinten további vendégszobák, konyha és étkezőhelyiség jött létre, melyek a kastélyban szervezett oktatást szolgálják. 2015-ben a nyugati homlokzat újravakolására, 2019-ben pedig a torony lábazatának megerősítésére került sor. Ugyanebben az évben az épületet fűtésrendszerrel, a szobákat új bútorokkal, a konyhát modern felszerelésekkel látták el.

Jóllehet XVII–XVIII. századi előzményekkel rendelkezik, a Bánffy Miklósról elnevezett szárnynak jelenlegi klasszicista építészeti jellege Bánffy József 1820 utáni építkezései nyomán alakult ki. A 2003-ban és 2004-ben bekövetkezett helyreállítás során a jelenlegi vakolatrétegek alatt korábbiakat tártak fel, ez bizonyította a XVIII. századi homlokzat mainál egyszerűbb kialakítását. Ismereteink szerint ekkor az épületet gazdasági célokra, magtárként használták. Feltételezések szerint ezt követően, a már 1750 után bekövetkezett első nagy átalakítás során ez a szárny is lakó funkciót kapott. Az épület keleti fala, mely az istállóépület felé néz, része volt a XVII. századi várfalnak, amely egykor a két keleti bástyát kötötte össze. Az épület háromszintes, pince-, földszint és emeletből áll. Egykor szervesen csatlakozott hozzá a hétszintes, magas kaputorony, melynek lebontása során a Miklós-szárny is sérült. Az 1820 utáni átépítéskor, amikor a főépület keleti (kápolna) szárnyával együtt egységesen új, klasszicista homlokzatot kap, a főépület felé néző szobákat is átépítik. Ezen az újjáépített részen a pince és a földszint boltozott. A Miklós-szárnyhoz csatlakozó délkeleti bástya a XVII. században épült védmű része. 1820 után szintén átalakították, új ablakokat vágtak vastag falaiba. Déli homlokzatán, a lábazat fölött utólagosan megcsonkított, profiltéglákból kialakított ívsort láthatunk, mely díszítést a kastélyon máshol nem alkalmazták. A kommunista államosítás után ezt a szárnyat a Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet (MTSZ) és Gépállomás irodáiként és raktárként használják, a dolgozók számára lakásokat is kialakítanak, az 1970-es években pedig tyúkfarmot létesítenek az épület egyik részében. E korszak bizonyítékaként a helyreállítás során megőrizték a bejárat fölötti román nyelvű feliratot: SMT Bontida Birourile. Később évtizedekig gazdátlanul, üresen állt, állapota súlyosan károsodott. Az ezredfordulón már a teljes összeomlás határán állt. 2002 nyarán a még megmaradt tetőszerkezet, a födémek és az épület keleti fala az épület pincéjébe omlott. A még álló nyugati fal repedései és beomlott, hiányzó részei ennek válságos szerkezeti állapotát tükrözték. A Miklós-szárny felújítását az alapítvány 2003-ban a beomlott épületanyag eltakarításával és az épület részletes felmérésével kezdte el. Egy földszinti szellőzőnyílás feltárása, melyet kívülről az istálló fala takart, bizonyította, hogy ez a falrész megelőzi a barokk istálló építését. Feltárták és újra megnyitották a pinceszint és az istálló között az egykori várfalon keresztül vágott ajtót is. A helyreállítás során az épületet szinte újra kellett építeni, beleértve a több mint 1,6 m vastag keleti falat, a födémeket és az új barokk szerkezeti kialakítású tetőt. A Miklós-szárny ma a Nemzetközi Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központnak ad otthont. A pinceszinten két nagy helyiség és mellékhelyiségek, földszintjén irodák és egy nagy előadóterem található. Az emelet helyreállítása még nem fejeződött be, itt és a tetőtérben a 2015-ben átadott lakosztály mellett további szálláshelyek kialakítását tervezzük. A bástya felújítása és használatbavétele megvalósult. Földszintje fürdőszobás diáklakosztályként, emelete igényesebb tanári szállásként üzemel. Karbantartása folyamatos, 2016-ban megújult északi és nyugati homlokzata, amelyet ekkor csatornarendszerrel is elláttak.

A kastélyegyüttes egykori nyugati védőfalán kívül létesített tágas bonchidai kastélyparkot először XVIII. századi források említik. Ekkor Bánffy Dénes Schönbrunn és Versailles mintájára látványos franciaparkot próbált Bonchidán létesíteni. A Johann Christian Erras tervei alapján készült 70 hektár kiterjedésű franciapark szigorú, mértani formáival egészítette ki az épületek barokk pompáját. Szimmetrikus allék, széles teraszok, cserjék, nyesett bokrok alkották. Három, egyenként ezer méter hosszú hársfaallé haladt sugárirányban a kastély nyugati falától, és a hídtól egy negyedik indult észak felé. A XIX. században a parkot Bánffy József alakíttatta át. A változtatások szorosan kötődtek az épületeken végzett munkálatokhoz. A geometrikus formákat a divatos, romantikus tájképi parkminta váltotta fel, előbb Hermann Sámuel, majd 1831-ben László János tervei alapján. (Ez az angliai eredetű kertrendezési stílus a szigorú franciaparkok ellensúlyozásaként jött létre.) A sugárutakat és formára nyírt bokrokat kanyargós utak, bozótok váltották fel, amelyek a szabadon nővő fák és növényzet összhatását keltették. A kert ekkor gloriettet, remetelakot, szobrokat, obeliszkeket, hidakat, pavilonokat és szentélyeket tartalmazott. A kastélypark ma már alig idézi hajdani szépségét. Államosítása után az Erdészeti Hivatal rendelkezik vele, viszont a gondozás több évtizedes hiánya miatt elburjánzott, az évszázados fákat önkényesen kivágták. Reméljük, hogy partnereink és nemzetközi összefogás segítségével, kiegészítve a kastély épületeinek újjászületését, a helyiek és látogatók számára egyaránt értékes park teljes helyreállítására is sor kerülhet.

A park látványának, 1960 utáni megszüntetéséig, fontos részét képezte a Szamosból leválasztott keskeny malomárok, amely elsődleges szerepének megfelelően a főbejárat közelében épült malom kerekeit is hajtotta. A bonchidai malmok létezéséről több mint hétszáz éves források tanúskodnak. A helység a Kis-Szamos folyó völgyében, ennek közvetlen közelében terjeszkedik el, mindig jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezett, az itt épült híd és vám a malmok üzemeltetésének is kedvezett. A Bánffy család feltehetőleg már a kastély építésével egy időben malmot működtetett Bonchidán. A növekvő igényeknek megfelelően – a kaputorony 1820-ban, Bánffy József idejében bekövetkezett lebontását követően, ennek anyagából – építik fel a főbejárat közelében elhelyezett hatkerekes vízi malmot, mely 1966-ig üzemelt. Ez az épület is állami tulajdonba került a 20. század közepén, a bonchidai Helyi Tanács rendelkezik vele. Működése megszűntével állapota fokozatosan romlott. A malomszerkezetnek egy része még megtalálható az épületben. Történeti és kulturális szempontból a malom kiemelt fontosságú, nem véletlenül az országban az egyetlen „A” fokozatú védettséget élvező vízimalom. A Transylvania Trust Alapítvány a Helyi Tanácstól vette bérbe 49 évre az épületet, és 2009–2010-ben sikerült azt részlegesen helyreállítani, megmentve az összeomlástól. A továbbiakban az alapítvány a malom revitalizálását tervezi, az elképzelések szerint itt a falusi élet bemutatását biztosító múzeum fog működni, mely a település kulturális életének egyik gyújtópontjává válhat. 2013-tól kezdődően a malomépület, majd a park is a kastélyban zajló Electric Castle fesztivál helyszínévé vált, nyaranta pár napig a fiatal zenekedvelők használják.