A bonchidai Bánffy-kastély – Műemlékes nyilvántartási szám: CJ-II-a-A-07534

A Bánffy család 1387-ben lett az írott forrásokban először 1263-ban említett Bonchida tulajdonosa, amelyet Luxemburgi Zsigmondtól kapott adományba és az államosításig birtokolt.

Írott források hiányában a kastélyegyüttes kezdetei bizonytalanok, mindenesetre eleinte egy udvarház épült fel itt, amelyet később, 1668–1674 között erődített Bánffy Dénes, I. Apafi Mihály sógora: ekkor jött létre a négyszögletes alaprajzú, sarkain kör alakú tornyokkal erősített, illetve kelet felől egy kaputoronnyal ellátott védőöv. Dénes 1674-es kivégzése után fia, György folytatta az építkezést.

1735-ben Bánffy Dénes örökölte a reneszánsz kastélyt, aki miután több évet töltött a bécsi udvarban, 1747-ben Mária Terézia főlovászmestereként tért haza, és elindította az együttes barokk stílusú átalakítását: 1747–1751 között építtette a díszudvart közrefogó U alaprajzú épületszárnyat (istálló, lovarda, kocsiszín), amelyet Johannes Nachtigall szobrász mitológiai ihletésű szoborgalériája díszített. Ezután pedig felépíttette a főépület északi szárnyát, amelyet 1784–1786 között fia, Bánffy György erdélyi gubernátor (a kolozsvári Bánffy-palota építtetője) újított fel és fejezett be Johann Eberhard Blaumann építész közreműködésével.

1820-ban Bánffy József lebontatta az addig még álló reneszánsz kaputornyot, melynek építőelemeiből 1821-ben hat kerekes vízimalmot építtetett a kastély szomszédságában.

Az 1830-as években klasszicista stílusban módosíttatta a két keleti szárnyat, és a barokk kastélykertet romantikus parkká alakíttatta át, majd 1855-ben neogótikus stílusúvá alakíttatta a főépület és a konyhaépület nyugati homlokzatát. Az utóbbihoz ekkor csatlakozott az óratorony.

Az utolsó három tulajdonos, köztük Bánffy Miklós politikus és író, igyekezete arra irányult, hogy a kastélyegyüttest öröklött állapotában tartsa fenn.

A második világháborúban a kastély északi szárnyát katonai kórházként és raktárként használták a náci csapatok, akik visszavonulásukkor felgyújtották azt, így a főépület központi és nyugati szárnya felett leégett a tető és részben károsodtak a födémek. A kastélyból elkobzott bútorokat, műalkotásokat és a könyvtár számos kötetét egy konvoj részeként szállították a német csapatok, viszont ezt bombatámadás érte és a tárgyak örökre elvesztek.

Az államosítást követően a Földművelésügyi Minisztérium vette át a kastélyt, amely a bonchidai mezőgazdasági gép- és traktorállomást költöztette oda. A Miklós-szárnyban irodákat és alkalmazotti lakásokat rendeztek be, a konyhában étkezde működött (faellátásához a parkot használták), az istállóban pedig egy klub, miután az itt található lószobros szökőkutat darabokra törték hasonlóan a főbejárat feletti családi címerhez. A falubeliek építőanyagot, szobrokat és a Miklós-szárnyban talált különböző tárgyakat (bronz szobrokat és érmeket, üveg- és bronzlámpákat a gróf „személyes múzeuma” részeként) hordtak el.

Az együttes megmentése érdekében az 1960-as években hiába próbálta meggyőzni a Műemlékek Igazgatósága akár a Herbák János üzemet, akár a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet, hogy vegyék át a kastélyt és alakítsák át azt munkás- vagy diákszállóvá. Az egyedüli érdeklődő a bukaresti filmstúdió volt, amely itt forgatta az Akasztottak erdeje című filmet, Liviu Ciulei rendezésében. Csak 1968-ban került sor néhány beavatkozásra, amikor egy vasbeton födémet és tetőszerkezetet építettek a főépület felé, de a munkálatok 1972-es leállta után a műemlék állapota tovább romlott. Az 1980-as években az istállóban gombatenyészet, a Miklós-szárnyban csirkefarm, a kápolnában sörpalackozó állomás, az egykori konyhában pedig nyúlfarm működött.

1990 után a Transylvania Trust Alapítvány vette át a (2007-ben a családnak visszaszolgáltatott) kastély kezelését. Az együttes hosszú futamidejű helyreállítási és revitalizációs programja jelenleg is folytatódik.